ZENE:
A hátsó ülésen az éppen engem bámolú angyal mellett keltem fel a szemebe sütő napfény miatt. Egy kisvároson haladtuk keresztül, amit Fairburynak hívnak. Dean vezetett, Sam pedig elég erősen koncentrálva bámult egy hírportálon megírt haláleseti cikket a laptopján.- Hová megyünk? – dugtam a fejem a két első bőrülés közé. – az idősebbit összerezzent hirtelen. – Én bátor hősöm. – vigyorogtam, miközben mormogott még valamit.
A szemem sarkából láttam, hogy Sam is elmosolyodott egy picit, majd felém fordult, és elmesélte, amit eddig kiderített. Négy halott, semmi közös nincs bennük, még csak nem is ismerték egymást. A szemtanuk szerint a négy áldozat szeme szurok fekete volt, mielőtt végeztek saját magukkal.
- Úgy gondoljátok Crowley a közelben lehet? Igy elkaphatjuk, és kibelezhetjük. Megkapja, ami jár neki. Mi van, ha számít ránk, és ez csak egy csapda, hogy a kis pudli démonjai elkapjanak, ő pedig a trónján seggel és rátehesse a mocskos kezét a Coltra.
- Csigavér Buffy, mit tudom én, megérzi a jázmin illatú parfümödet és odacsörtet?!??!!
Erre inkább nem szóltam semmit, csak visszatértem hátra, és nekidőlve a bőr kárpitnak a bosszúmon gondolkodtam, ami egyre jobban erősödött bennem. Sam még visszapillantott rám a középső visszapillantóból megértően, majd tovább kutatott. Az angyal hírtelen felkapta a fejét az ég felé, mondván, hogy hívják, és mennie kell. Mire ezt kimondta, már ott se volt. Értetlenül néztem a már üresen álló bőrülésre, és magam elé. Sam hátrafordult, és kedves mosollyal közölte, hogy ezt szokjam meg.
- ÁÁÁ, itt is vagyunk. – állapította meg zseniálisan Dean.„Zseni” gondoltam magamban. Egy kisváros, Pontiac egyik lepukkant, poloskáktól és patkányoktól nyüzsgő motelének parkolójában álltunk meg. Kiszálltam, a hátsóülésről, és nagyokat nyújtóztam, miközben minden izmom ropogott, az elgémberedés miatt, és talán a 12 órás kocsiúttól, amit egyhuzamban húztunk le. Friss eső illat nyomta ez a cigi füst, alkohol, és patkányszag keverékét. Nemrég eshetett az eső, még apró pocsolyákban fodrozódott az őszi szél. A tócsákban visszatükröződött a motel neoncsöveinek erős vibráló, színekkel teli fénye. Dean odament a domború idomokkal megáldott szőke portáslányhoz, elejtett egy-két kaján vigyort, majd egy szobakulccsal tért vissza. Értetlenül néztem rá, ő pedig nem értette a miértjét.
- Én hol fogok aludni? – tettem fel az egyértelmű kérdést.
- Nyugi babám három ágyast kértem.
- Ki van zárva. Inkább az Impala. – fordítottam hátra a fejem.
- Nekem az is megfelel több fej marad. – majd a cuccát
megragadva megindult a kulccsal a szoba felé. Végül mit nem, mit lehetett tenni megfogtam a bőrtáskám, majd Sam bátoritóan megveregette a vállam, és rám mosolyodott, majd biccentett, hogy induljunk és bementünk a bátyja után. Beérve a szobába kellemesen csalódtam, hiszen a motel az omladozó, foltos büdös külsőjével ellentétben a belseje nem volt menthetetlen. Nem volt egy 5 csillagos, de mit is vártunk éjjelenként 25 dolcsiért. A falak zöld tapétáin nem tudtam eldönteni, hogy a penész foltok miatt tűnt úgy, vagy tényleg virág minták voltak.
- Stip-stop a belső ágy. – vágódott le Dean az alatta majdnem összeszakadt ágyra. – kapott pár szemforgatást, de mit sem törődve vele, serényen lapozni kezdte a táskájából előráncigált rongyosra hajtogatott pornó újságját.
Sam felé fordultam, és bizakodóan kérdeztem:
- Ugye nem azt akarja csinálni amire gondolok?
- Nem, dehogy csak megszokás.
- ÓÓÓÓ, nem, nem nyugtattál meg. – mosolyodtam el.
- Ne is figyelj rá, ahogy elnézem, most órákig ellesz. Szóval, mit szólnál, ha addig mi elmennénk körbe kérdezgetnénk a városba.
- Az mégis hogyan, hiszen nem vagyunk mi az FBI. – néztem rá zavarodottan.
Nem mondott semmit, csak elővett egy dobozt, amiben kicsi fekete igazolványtartók voltak. Oldalra vonult, ügyeskedett valamit, majd egy bőrhatású tokot a kezembe nyomott és mosolyogva elővett egy fekete öltönyt, és elvonult felöltözni. Nem tudom miért, de akaratlanul is odanéztem amikor kigombolta az ingjét, és levette. A háta tele volt hegekkel és karmolásokkal. Észrevette, hogy „kukkolom” szóval megfordultam a tengelyem körül, épp vele háttal, és rápillantottam a jelvényre pillantottam, ahogy sejtettem. Egy hamis FBI igazolvány.
- Nem féltek, hogy lebuktok? – vontam kérdőre, a látszólag okosabbnak tűnő Winchestert.
A kérdésemre nem válaszolt, csak mosolygott. Szóval, nem, nem félnek. Hülye kérdés volt, hiszen szellemekkel, démonokkal, és egyéb számomra ismeretlen, de nekik mindennapos lényekkel harcolnak, és pont arra lenne idejük, hogy a fakabátosoktól rettegjenek.
- Délia, gyere menjünk, szerezzünk valami kaját. - Szófogadóan utána mentem. Előtte még visszapillantottam a gyermeki lelkesedéssel, és mosollyal Play Boy-t lapozgató Deanre. Kiléptem az ajtón. – Hé. – hallatszott a szobából kiáradó hang. – visszafordultam, hogy megnézzem mi az. – Igen? – néztem a vadászra értetlenül. – Pite. – zárta rövidre. – Hozunk Dean, csak mulass jól. – Jött be vissza Sam is. – Csak meg ne húzd a derekad. - és elejtett egy kaján vigyort. Dean nem szólt semmit csak morgott egyett.
Kiléptünk vissza az ismét esőző őszi hűvös szeles időbe. Sam előkaparászta a farzsebéből a slusszkulcsot és a kezembe nyomta, majd rám nézett.
- Deannek egy szót sem. rendben? – nézett rám szelíden. – Kisujj eskü. – viszonoztam a mosolyt.
A kezemben a kulccsal a vezető ülésre bepattanva megcsapott az állott sör szagának, és az autósillatosító illatának keveréke. Elindultunk a legközelebbi gyorsbüféhez amit Biggerson’s SIZZLI’ GRILL & BAR-nak hívtak. Sárgás pirosas neoncsövei mindent bevilágítottak. Túl sokat is. Hírtelen a büfé melletti sikátorral terelődött a figyelmem ahová egy gyanús alak fordult be egy csinos magas szőke lány után. Lehet csak előítéletből, de gondoltam kiszállok, és utána nézek, hiszen a büfé ablakán keresztül beláttam, ahol Sam még bőven a rendelést várta. A biztonság kedvéért a kocsi hátuljából kivettem egy fehér marklatú fegyvert, és egy flaska szentelt vizet, hiszem mégiscsak démonok miatt jöttünk ide. Apró óvatos léptekkel elindultam a tömör sötétséggel teli sikátorba szorosan markolva a puskát. Sikoltást halottam, szóval a lépteimet szaporázva láttam, hogy a pasasból egy jóadag füst száll ki, a lány hófehér miniruhája pedig csupa vér volt.
- Jól van hölgyem? - segítettem fel óvatosan. Óvatosan a farzsebembe dugtam a fegyver, és a flaskát. – Mi történt? -kérdeztem, de nem tudott válaszolni csak a hátam mögé bámult.
Épp hogy megfordultam, a férfi akit az előbb elhagyott a démon, valahogy ismét kölcsönkérte a testet, majd egy számomra ismeretlen tompa tárgyal leütött, nyilalló érzés sugárzott a fejembe, majd gyomorszájba vágott, ekkor már nembírtam, a pisztolyért nyúltam, de mire meghúztam volna a ravaszt már rá is lépett, nem bírtam a fájdalmat, és átadtam magam az ájulatnak, és elájultam. Egy vértől bűzlő lepukkant motelszobában tértem magamhoz, ahol se ágy se semmi ami egy szobára tudna emlékeztetni, csak a szék amin megkötözve ültem, és egy kisasztal tele késekkel fúrókkal, és egyéb játékszerekkel. Két 20as éveik vége felé járó srác, és a kopasz kigyúrt pasi állt velem szembe, egy-egy késsel a kezükbe, és égő vággyal a korom fekete szemeikben, hogy végre belém szúrhassák a kést.
- Mire vártok fiúk? Alig birtok magatokkal. Mit akartok. – próbáltam ingerelni őket, közben éreztem, a fegyvert a farzsebemben a flaskával együtt. Talán ez a három balfék fog nekem segíteni megszökni. – Vagy a főnök nélkül nem mertek semmit sem tenni.
- A kopasz a közelembe hajolt. Szinte már éreztem, hogy belülről rohad. – Már meg ne haragudj, da ha itt végeztél, dobj be egy tik-takot.
- Csak óvatosan kislány, ha akarnám, már kibeleztelek volna, és megetettem volna a belsőséged a kutyákkal.
- Csigavér az második nevem. Igazából Rebekah, de ezt jobban csípem. – közben sikerült a csomót kibontanom. Látszólag nem jártak cserkésziskolába csomót tanulni kötni.
- Keménynek hiszed magad. Megmutatom én neked. – felemelte a kezét, hogy belém vágja a kést, de időben a fegyver után nyúltam, és fejbe lőttem. Az pedig vörösen villogva belülről a földre puffant. Jött a másik kettő is. Szerencsére időben lelőttem az elsőt. A másodikkal ne számoltam, és vállon talált a bicskájával, de mire második belém szánt döfését már nem tudta teljesíteni, mert valaki fejen lőtte kétszer, majd felsegített. Magasra kellett tekintenem, hogy meglássam megmentőm arcát, ekkor már volt egy selytésem. Sam. Segítőkészen felállított, majd kérdőn nézett rám, és kijelentette, hogy csak a büfébe ment el, hogy tudtam már is bajba sodorni magam. Még nem volt erőm elmesélni elrablásom részleteit, igy csak annyit feleltem:
- Remélem megérte az a szaros almáspite! – majd át tette a karom a nyakén, és segített eljutni az Impaláig, majd az anyósülésre ültetett. Kezembe nyomott egy Burgert amit én mohón be is tömtem. Sam felé fordultam. – Hogy találtál meg ilyen gyorsan?
- GPS. – jelentette ki egyszerűen. – ÓÓÓÓ. Ez eszembe se jutott. Mindenesetre köszönöm. Bár azért jól elbántam velük.
- Hát persze, nem is kellettem volna. – majd vigyorogva visszahelyezte tekintetét az útra, és a motelig csendben bámultunk a sötétbe.
Miután megérkeztünk a Motelhez Sam el is kezdte a kérdezősködést.
- Mi a fenét akartak azok a Démonok.
- Már az étteremhez is követtek minket. Én pedig belesétáltam az agyalágyultak csapdájába. Mikor a sikoltó nő után mentem, hogy megmentsem.
- Szóval a 4 áldozat, és most ez. Mind összefügg. – közben beléptünk a szobába, Dean rám nézett.
- Mi történt? Éhezők viadal volt az utolsó pitéért.
- Démonok. – szólalt meg Sam. -Jól gondoltuk. Crowley a közelben, és a négy áldozat akik elhunytak itt, mind Crowley műve volt, hogy Délia idejöjjön.
- Hogy? – vette komolyra Dean. – Találkoztatok azzal a pöccsel?
- Személyesen nem, de a díszkísérete bemutatkozott.
- És meg is fogyatkozott. – tette hozzá Sam. – Dean még mindig értetlenül nézett ránk. – Talán megkérdezhetnénk Castielt. – vetette fel Sam.
- Dean? Megtennéd. – nézet a bátyjára.
- Miért nekem kell mindig intézni. Cass elfoglalt, nincs mindig a seggemben. – közben az angyal megjelent a vadász háta mögött.
- Cass ne mássz már igy rám.
- Én sosem voltam a … - félbeszakította a mondatát, és kínosan nézett, ránk, majd terelni kezdett.
- Démonok vannak a városban. Érzem. – jelentette ki bölcsen.
- Igen, feltűnt, Déliát el is kapták. – fejtette ki rekedtes hangon Sam.
- Mi? Ezt elfelejtettétek közölni. – fordult felénk Dean. – Csodás, egy élő céltáblát hordozunk magunkal. – nézett rám.
- Kösz megvagyok, bár a vállam még fáj, a kés miatt. – ironizáltam. – Egyébként sem kértem a segítséged, jól megvoltam egyedül is. A tollas barátod vitt hozzátok. – emeltem fel már én is a hangom, és néztem a szemét lesütő pelyhesre. Nem akartam megbántani, őt igazából kedveltem. Olyan volt, mint egy ballonkabátos óvodás, de a jóértelemben.
- Elég legyen. – nézett rám, és a bátyjára felváltva.
- Ő kezdte. – jelentettem ki, kicsit sem felnőttes hozzáfűzni valómat.
- Nem segítesz. – nézett rám.
- Bocs tudom. – közben Dean indulatosan kiviharzott a szobából, és mint ha mennydörgés lett volna, úgy csapta be maga után az ajtót. A falak és az ablakok is beleremegtek. Végig futott a hideg a hátamon. - Sajnálom Sam a bátyádnak igaza van. Nem kellene veletek együtt lófrálnom. Crowley engem akar, én pedig őt. Ez a kettőnk dolga. John adott egy naplót, abból majd kiismerem magam. Reggel útnak is indulok.
- Hé-hé. Hagyd csak, ez nem a te hibád, csak Dean nem szereti a változásokat és az, hogy te itt vagy, és hogy még jobban Crowley szeme elé kerültünk, nem igazán tetszik neki. Majd megbékél vele. – fogta meg a vállam, és bátorítóan rám mosolygott. – Most pedig tegyük el magunk holnapra. Mert ma már nem megyünk sokra.
***álom***
A házunk előtt jártam. Egy hűvös őszi éjjel volt. Csillagos volt az ég. A házunk kerítésének ajtaját a szél csapkodta, közben pedig nyikorgott. Valami azt sugalta ne menjek be, de a honvágy miatt, a lábam remegve, de elindult, a bejárati ajtó felé. Hideg volt. Az időjárási viszonyokhoz képest is. A hideg futkosott a hátamon. Tudtam, hogy valami rossz lesz bent, és hogy még most visszafordulhatok, de nem tettem. Valami bevonzott. Rátettem a kezem a jéghideg kilincsre, majd lenyomtam. Az ajtó fülsiketítő nyílással kinyílott. Fémes illat csapta meg az orrom. Próbáltam felkapcsolni a villanyt, de nem működött. Tudom, hogy ha felkapcsoltam volna szörnyű dolgot láttam volna. De hajtott a kíváncsiság.
- Apa? – jött ösztönből. – Noel? – hívtam az ikerbátyámat is. – Itt vagytok? Hahó? Ez nem vicces. Gyertek elő. – hírtelen még hidegebb lett a szobába.
A telefonomért nyúltam a zsebembe, hogy ha apró világosságot is, de valami világosságot csináljak. Bár ne tettem volna. Ahogy megvilágítottam a nappalit. Minden fal vérvörös volt. A szoba tele volt alvadtt vérrel. Hát ezért éreztem enyhén fémes illatot. A csend hírtelen hangosabb lett. Zúgni kezdett a fejem. Elborított a düh. Még sírni sem volt erőm, csak bámultam a vérben ázó falakat, és padlót. Itt megkellet volna állnom, és visszafordulni, de nem tettem, tovább vitt a lábam akaratlanul is, mintha ez nem lett volna minden, mintha csak a kezdett lett volna. Felmentem az emeletre. A lábam alatt a siri csöndben szinte fülsiketítő volt a korhadtt fenyődeszka recsegése. A lépcsőn is végig vérnyomok voltak. Egyre több és nagyobb foltokban. Egy nyitott szobába vezettek a nyomok. Dulakodás nyomait fedeztem fel, majd amit láttam nem akartam elhinni. Földbe gyökerezett a lábam.Sikítani akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Apa és Noel volt a szobában alvágott torokkal. A szoba úszott a vértől, akkor vettem észre, hogy én is egy jókora tócsában álltam. A torkuk szinte tőből el volt vágva, tisztán látszott a hús, és az éles penge nyoma. Hírtelen remegni kezdtem, ki akartam rohanni a szobából. Sikítani, mire éreztem, hogy valaki megragadja a karom, hátra fordultam, anya volt az, de nem volt önmaga. Ő is vérben úszott. Kezében egy csurom véres kés volt. De! A legfontosabb. Ami az egészben a legjobban megrémített, az a szeme. Éj fekete volt, épp úgy mint a három démonnak aki elfogott.
- Délia. Délia. – csak ezt hajtotta. Majd rángatni kezdett.
*********
A következő pillanatban újra a motelszobában voltam. Sam nézett rám aggódóan az ágyam széléről.
- Rémálom? – kérdezte őszinte érdeklődéssel. Még nem tudtam válaszolni, csak bólogattam. Egyszer csak whisky illata csapott meg oldalról. Dean nyújtott óvatosan egy pohárral.
- Tessék. Kemény estéd lehetett. – és szelíden átnyújtotta. – Köszi. – nem szoktam inni, de most bármit, csak el tudjam felejteni. úgyhogy egyben lehúztam az egészet.
- HÓHÓHÓ. Lassan kislány. – vette el Dean a poharat. – Mit láttál?
Elmeséltem nekik az egészet elölről.
- Démon?
- Igen.
- Démon?
- Igen.
- De nem azt mondtad, hogy az anyád halott?
- De, és még mindig az. Mit jelenthet ez?
- Halvány fingom sincs. – jelentette ki ízlésesen. – De reggel első dolgunk lesz kideríteni. Most pedig próbálj még ledőli egy kicsit. – vigasztalt Dean. Vajon mi lett vele. Eddig én voltam a halál ómene, most meg megért és támogat. Talán, mert tudja milyen elveszíteni egy anyát.
Szót fogadtam. Hátra dőltem. Lehunytam a szemem, és szép lassan elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése