3. rész

Sziasztok. Szörnyen restellem, hogy ennyi ideig felfüggesztettem a blogot, de rengeteg dolog történt velem, és még fog is, de megpróbálok mostantól lehetőleg szombatonként újabbanál újabb részeket hozni. 

ZENE: Live Like Legends

Vannak ellenségeid? Jó. Ez azt jelenti, hogy valamikor valamit már felépítettél az életben. – Winston Churchill

Komoran és szótlanul álltam a szobába, csak magam elé tudtam bámulni a sokktól. Egy angyal. Csak ez a szó járt a fejemben szüntelenül. Az egyre élesebb hangra lettem figyelmesebb, ahogy John szólítgat.

-          Lia. Lia. Hallasz engem? Mi történt? Démon volt? Jól vagy?

-          Igen. igen. Egyszerre csak egy kérdés. Szóval, igen jól vagyok, és nem, nem démon volt.

-          Akkor mi a frász történhetett, csúnyán néztél az izzóra és az kiégett? – kérdezte enyhe iróniával, és gúnnyal.

-          Úgy sem hinnéd el, maximum kettyósnak néznél, ha elmondanám mi történt.

-          Hidd el kislány én már sok mindent láttam, tégy próbára.

-          Hát jó, legyen. Egy angyal volt, John, egy kicseszett angyal. – mondtam a legnagyobb komolysággal.

-          *a hasát fogva röhögött* Micsoda? Ne légy nevetséges. Lehet, nem tudsz a világnak még erről az oldaláról, de még sem gondoltam, hogy ekkora agyrémet is el fogsz hinni. Az a démon jó rászedhetett. Hidd el nekem kicsi nincsenek angyalok, ha lennének, nem lenne ilyen szívás az élet. *szárnylebbenés szakította félbe*

-          Biztosan te vagy John Winchester már sokat hallottam rólad és a feleségeddel történtekről. Nagyszerű nő volt. -* a férfi megrökönyödve fordult meg a kellemes hang irányába*- Hello, a nevem Castiel.

-          Ki a fene vagy te? Vagyis MI vagy te átkozott...? - John neki akart rontani, amikor az angyal „elaltatta”. Az addigra már a földön heverő vadászhoz rohantam mit sem foglalkozva a felettem, engem figyelő angyallal. – Megölted? Hozd őt vissza te szemét.

-          Nyugodj meg, a barátodnak semmi baja, csak alszik. Beszélnünk kell. Crowley tudja, hogy a nyomában vagy, és démonokat fog küldeni, hogy végezzenek veled. Én segíthetek.

-          Nem kell a segítséged. – de mire ezt kimondtam, már is egy másik lepukkant hotelben találtam magam tele szanaszét heverő férfiruhákkal.

-          Hol vagyunk? Mit csináltál? – akartam kirohanni az ajtón, de az nem nyílott.

-          Engedd, hogy elmondjak mindent, de ahol meg kell nyugodnod, és le kell ülnöd.

-          Leülni? Megnyugodni? Elraboltál rémlik, és szegény John is ott marad egyedül, és kitudja mit tettél vele.

-          Nem raboltalak el, csak egy nyugodt helyet keresetem, hogy beszéljünk, és már elmondtam, hogy nem lesz sem mi baja. Ha meghallgattál, és nem akarsz utána sem maradni, akkor visszaviszlek oda ahol találtalak.

-          Nyugodt hely? Ezt nevez te annak. A szétszórt ruháid hevernek mindenhol. – húztam el számat ez mikor egy alsógatyát húztam elő, amin valószínűleg eddig ültem. – De legyen. Már ha elhoztál, úgy sem tudnék nélküled visszarepülni.

-          Ezek… ezek nem az én ruháim.  – nézett körbe merengve.

-          Hé!  Milyen nagy veszélyről akartál nekem beszámolni? – ráztam vissza tollaskát a földre.

-          Igen. Veszély. Valahogy a démonon keresztül, akit megkínzott John, de elszabadult, rohant Crowleyhoz, hogy megossza vele a kis tervét, hogy kitanít téged, mint vadászt, aki majd eltünteti a föld színéről a pokol királyát.

-          Miért én? 20 éves koromig még csak nem is tudtam, hogy ez az egész tündérmese létezik. Mit akarhatnak tőlem. Hogy én megölöm a pokol királyát, na ne röhögtess. - * bakancskoppanásokra lettem figyelmes* - Talán mégsem olyan nyugodt ez a hely, mint gondoltad tollas.  A kabát zsebemből előrántottam egy fegyvert. Biztos, ami biztos.

-          Ez Dean és Sam leteheted. – szólt Castiel amikor a két értetlen srác feje felé tartott fegyvert tartottam. – Nekem ez nem mond semmit.

-          Ők is Winchesterek. – mentette a menthetőt.

-          Sam és Dean Winchester? John két fia? – lepődtem meg.

-          Te meg ki vagy törpike? – méregetett végig a bőrdzsekis. – Honnan ismered az apánkat?

-          Nem vagyok törpike, és az nem rád tartozik.

-          Idefigyel kislány. – lépett most már bátrabban közelebb. – ki vele honnan ismered. – tette a vállamra a kezét. Volt egy mozdulat, amit apa tanított annó még gimis koromba a nyomulós végzősök ellen. Megfogtam a srác karját, kicsavartam, kitérdeltettem, és a földre nyomtam. – Idefigyel szépfiú, már mondtam, hogy nem a te dolgod.

-          Lia, ő barát, közös az ellenségetek, engedd el Deant. – felnéztem az angyalra egy sanda mosollyal, és elengedtem. A szemem sarkából láttam, hogy a magasabbik srác arc izma megfeszül, de próbálja visszatartani a mosolygást.

Dean feláll, megrázza magát, és Castiellre néz értetlenül, hogy vajon én ki lehetek, és honnan ismerem őket. Cassi elmond neki mindent, hogy John apám barátja, hogy Crowley megölte az anyámat, és ezért üldözöm az apjukkal, és hogy a démonok miatt veszélybe kerültem.

-          Szóval bízol benne Cass? – kérdeztem meg mintha ott se lennék.

-          Dean. Ő is itt van, miért nem kérdezed meg. Egyébként is, ha apa bízik Déliában, akkor nekünk is kell, hiszen hadd ne emlékeztesselek, hogy épp hadi lábon állunk a szövetségesek terén.

-          Renden Délia. – enyhe undorral mondta ki a nevem, de nem is vártam az ő macsó vagyok stílusától. – Mivel tudsz nekünk szolgálni.

-          Szóval, szépfiú. – viszonoztam a gúnyolódását. -  Castiel mindent elmondott. Crowley a Coltot akarja, ami meg nálam van, és meg akarom ölni vele, az anyám miatt, ezért a démon verőembereit küldi utánam.

-          Szóval Cass. – fordult az angyalhoz. -  A nyakunkba sóztál egy élő céltáblát, amit a démonok akarnak? Nincs így is elég gondunk? – nézett sunyin rám.

-          Nézd Dean. Igazad van, nincs itt semmi keresnivalóm. Visszamegyek, és folytatom, amit elkezdtem, megkeresem azt a rohadékot, és visszaküldöm oda ahonnan jött. Hé, pelyhecske vissza tudnál repíteni

-          Várj! Délia! – szólalt meg a magasabbik. – Maradj és segítünk mi neked, vagy akár veled is mehetünk. – a bátyja ámulva nézett rá, hogy ezzel meg mi lett. – Nekünk apa úgy sem válaszol.  - az angyalra néztem, hogy mi legyen. Bólintott, hogy menjek bele az üzletbe.

-          Rendben, de csak ha a szépfiú befogja.

-          Kezeskedem érte. – mosolygott Sam. – de akkor másképpen megyünk oda. Szorongatott egy kocsi kulcsot a kezében.

A motelből kiérve egy éjfekete ’67-es Impala fogad minket. De ja, vu érzésem volt, pont, mint amikor az öreg Winchester mellé ültem be. Sötét volt, elhagytuk a várost, csendben mentünk neki a sötétnek, a végtelen sötét országútnak.