2. rész 2/2

   Először is, bocsánat a késésért, de gólyaavató volt, és két hétig kórházban dekkoltam.    

Másodszor, mit szóltok a Supernatural 11. évadához, eddig két részt attak le, de a szerény véleményem szerint az egyik legjobb évad lesz. Várom a ti véleményeteket is.

    Új életet kezdeni, és még véletlenül se visszafordulni a legnehezebb.

                                                                                                   (Lakatos Levente /Aktus) 

Az ajtó bezárása a régi életem végét, és egyben egy új élet kezdetét jelentette.  A biztonsági övért nyúltam, hogy bekössem magam. Csapódást hallottam a kocsi hátuljából, John volt az, bepakolta a cuccaimat a csomagtartó, még szabad helyére. Előre baktatott, és bevágta magát a sofőrülésre.

-          Biztos ezt akarod? Már nincs visszaút. – fordult felém.

-          Igen. – válaszoltam, és hevesen bólogattam. Meg sem próbáltam visszanézni, vagy kételkedni a döntésemben, miszerint jól cselekszem-e.  

A kulcs fordult, felbőgött a motor, és lassan gurulni kezdted előre a kerekek a salakos úton. Kifordultunk a főútra, majd ki a városból, egyenesen a végtelennek tűnő országútra. A most kezdődő életemet is ilyennek gondoltam, kopárnak, és üresnek. Addig néztem a kocsi mellett villámként elsikló fákat, hogy a szemhéjam elnehezedett, és lassan eluralkodott rajtam a fáradság, és elaludtam.

***

Pár órával később keltem fel, a recsegő kazettás rádióból üvöltő AC/DC számra, amit John fennhangon énekelt, majd szórakozott tekintettel felém bökött, jelezve, hogy felkérne egy duettre. A régi időre emlékeztetett, amikor még apával, és Noellel énekeltük a Highway to hell-t.  Mire vége lett a számnak, egy elhagyatott, lepukkant utcai motelhez értünk, leparkolta a kocsit, majd kiszállt, és a csomagokért ment. Én is kiszálltam, és magamba szívtam az országút, poros, kipufogó füsttől, és égett gumitól bűzlő levegőt. 

-          Délia. – kiáltott előre.

-          Tessék? – szaladtam a csomagtartóhoz.

-          Erre szükséged lesz? – mutatott felém egy még régebben készült családi képet, ahol még anya is ott volt.

Vettem egy mélylebegőt, kifújtam, és mindent végiggondolva közöltem, hogy nem, mert ha megakarom találni azt a tetves Crowley-t akkor nem szabad senkihez kötődnöm érzelmileg, végleg elkell felejtenem a múltamat, örökre.  Megfogtam egy táskát és egy koszos, kis szobába vittem, John hozta a többit, és ő is leült az ágyára, majd kifújta magát.

-          Azt hittem ettől izgalmasabb a vadászok élete. – dörmögtem magamban a tehetetlenség miatt.

-          Ne légy ennyire elszomorodva, van egy kis ajándékom a számosra, majd az ajtó felé ment, intve hogy mennyek vele. Egy végtelennek tűnő folyosón indultunk el, ahol egyre hűvösebb, és büdösebb lett.  Majd egy különös sátáni jelekkel díszített ajtón léptünk be, ami komor volt, és sötét, és valaki háttal ült nekünk egy széken, a szoba, és egy ugyanolyan jel közepén, mint amilyen az ajtón volt. Mikor szembe értem vele, akkor figyeltem meg, hogy le van kötözve, a székhez, és össze vissza van ütlegelve, és mindenéből ömlik a vér, de csak nevetett. Egyszerre féltem, és voltam kíváncsi. Borzongás rohant végig az egész testemen, amikor a szeme hirtelen koromfekete lett, és feltárta szélesen vigyorogva véres mosolyát. John egy éles pengét a kezembe.  Három éle volt, hidegnek éreztem a markolatát, ami ugyanolyan anyagú és formájú volt, mint az éle, csak tompa volt.  A férfi közelebb hajolt hozzám, egyenesen a szemembe nézett az üres, semmit mondó tekintetével, és így szólt:

-          Ugyan úgy fogsz járni, mint anyád. – majd ijesztően felkacagott.

John közelebb hajolt hozzá, és kérdőre vonta:

-          Utolsó lehetőséged,  hogy elmond hol van Crowley. 

-          Crowley? – kérdeztem vissza. – ez meg mi a frász.

-          Ő Crowley egyik hűséges pincsi démona, aki mindjárt elárulja, hol trónol az a szarházi. Vagy szeretnéd te? – nézett rám hívogatóan.

-          Igen. – hevesen bólogattam, és már azon járt az eszem, hogy miként öljem meg a pokol királyát.

-          Nem kell kímélned, ha akarod, még kínzod, ha akarod, most megölheted, és a démon felé nézett.

-          Még érdeklődöm én is egy kicsit.

Az előbb kapott pengére pillantottam, ami még mindig ott pihent az izzadságtól átázott tenyerem markolásában.  A pengét óvatosan végighúztam a démon arcán, és ordítani kezdett.

-          Hm. Erre eddig nem is gondoltam, eddig csak ütlegeltem.  – szólalt meg a sarokban karba tett kézzel a segítőm.

Válaszul csak elmosolyodtam, és megsebeztem az arca másik oldalát is.  Mivel csak ordított és kacagott, John a kezembe nyomott egy öveget, majd utasított, hogy öntsem a fogolyra.

-          ÁÁÁÁÁÁÁ. – ordított. – Rendben, csak hagyd abba. Épp a Coltot keresi.

-          Miért kell az neki?

-          Nem tudom.  ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Tényleg nem tudom, még csak nem is találkoztam személyesen a királlyal. Kérlek, öljetek meg, mert ha Crowley megtudja, hogy elmondtam… - Belé fojtottam a szót egy szúrással a szívébe.

-          Mi volt az üvegben? – fordultam felé.

-          Víz. – mosolygott. – Jól vagy? Hogy érzed magad?

-          Ennyi? Csak egy kis víz? Fura volt. Olyan érzés mintha, szíven szúrtak volna, aztán eszembe jutott anya, és már jobb lett.

-          Idővel enyhülni fog, és nem. Nem sima víz, hanem szentelt víz.

-            Van még más praktikai is?

-            Csigavér Buffy csak lassan, mindent meg fogsz tudni.  – nyugtatott, és egy vastag, szakadt, poros naplót nyomott a kezembe. – Ebben minden benne van, na, gyere, keressünk egy segítőkészebb démont.

John eloldozta a holtestet, majd a szoba másik sarkéban heverő fehér lepelbe tette, és valami fehér porral beszórta, és leöntötte benzinnel. Belecsavarta az anyag darabba, és a két végét megkötözve felkapta, és egészen a kocsiig cipelte. Felnyittatta velem a csomagtartót, és belevágta a hullát. Ekkor vettem észre, hogy a csomagtartó fedélen is olyan jel van, mint ami a démon körül volt. 

-          Gyere, gyújtogatunk egy kicsit.

-          Mi? – kaptam oda a fejem.

-           Majd meglátod, bevágta magát az ülésre, majd én is így tettem.

Kifordultunk az útra, majd nem sokkal egy kis földura fordultunk be jobbra. Mehettünk olyan 200 métert befelé ágon-bokron át majd megálltunk egy farakásból készült, kormos máglyánál. Kiszállt, és a kocsi hátuljához indulva kivetette a férfit, és a rakásra, dobta, majd egy benzineskannával lelocsolta, és begyújtotta.  Felém nézett, és intett, hogy mennyek oda.

-          Egy tipp, ha démont ölsz, vagy bármi mást, mindig szórd be sóval, és égesd el.

-          De ennek rohadt szaga van.  – kaptam a kezem az orromhoz.

-          Idővel megszokod. – jóízűen kacagott, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy elégett, eloltotta a tüzet, és visszaszállt.

Én is visszaszálltam, majd kitolattunk a földúton, vissza ki a kopár országútra, a motelhez. Mikor visszaértünk, kíváncsiságból a kinyitottam a csomagtartót, és a fegyverek közt kezdtem el kutatni. Egy érdekes kinézetű régebbi évjáratú fegyveren, aminek a markolatára különös jeleket véstek.

-          Hóhóhó. Azzal óvatosan, már csak négy golyóm van hozzá. – tettel el egy poros, korhadt fadobozba.

-          Miért? Veszel hozzá másikat. – nem értettem mire az a nagy féltés. Talán mert nagyon régi.

-          Nem ehhez a fegyverhez nem. Ehhez tizenkét golyó készült összesen, és képes bármivel végezni, és ezt a négyet a mi kis barátunknak, Crowleynek tartogatom.  Ez a Colt, amit a démon szerint Crowley keres. Így egy lépéssel előtte járunk.  Most viszont pihenjünk le, mert hosszú út vár rád, hogy megtalál, őt és megöld, na meg hogy, igazi vadász légy. mosolygott, és miután lecsukta a kocsit, megindult a háló felé. Nekem sem kellet kétszer mondani, indultam utána, be a mellette lévő szobába.  Bementem a fürdőszobába, hogy megmosakodjak, de mire beértem, ajtónyílást hallottam.

-          - John te vagy az? – kiabáltam ki, de semmi válasz.  Előkaptam a mosdóban a falnak döntött fa rudat, és kimentem a szobába.

Egy magas ballonkabátos fickó, nekem háttal nézegette a képeke, de mikor észre vett felhajtotta a fejét, és még mindig háttal nekem megszólalt:

-          Nem akarlak bántani, szóval nyugodtan leteheted azt a botot. – hangja egyszerre volt mély és kellemes.

-          Ki maga?  - szorítottam még erősebben ütésre készen.

-          A nevem Castiel. – és megfordult. Magas volt, és arca kellemes kinézetű. Tengerkék szemivel szinte ölni tudott volna. – segíteni jöttem.

-          Minek? – kaptam elő a tegnap óta a hátsó zsebemben csücsülő penge, amit még indulás előtt apa nyomott búcsúajándékként a kezembe.

-          Ismerlek téged Délia. Tudom mi történt az édesanyáddal, ő vezetett közelebb a démonhoz akit üldözünk.

-          Szóval anya volt a csali, hogy közelebb juss valamihez.

-          A cél szentesíti az eszközt.

-          Majd megmutatom neked mi szentesit, mit. – azzal elővettem minden célzási tudásomat, és a hátam mögött szorongatott kést, a férfi szíve felé célozva elhajítottam, ami a mellkasa közepét, érte, de meg se kottyant neki, még csak nem is vérzett. Felé pillantott mg egyszer, majd a melléből kiáltó tőrre, amit erősen megragadott, és kirántott a helyéről, és ledobta a földre.

-          Nem akarlak bántani, a segítségemre lesz szükséged, hogy megtaláld Crowleyt.

-          Mi vagy te? – döbbentem meg.

-          Az úr egyik angyala. – közölte pislogás nélkül.

-          Angyalok nem léteznek. – léptem közelebb, hogy felvegyem a kést, de még csak nem is rezzent, meg vagy törődött volna vele.

-          Látod, ez a te bajod, nincs hited.

-          Ja mert mindent el kellene hinnem, ha egy ballonkabátos bohóc angyalnak képzeli magát.

Nem szólt, csak hirtelen a szobába mindent égőt kiégetett, és fényvillanásokkal a falon egy hatalmas angyalszárny jelent meg. 

-          Mutathatnál egy kicsit több tiszteletet is. – majd ezzel a mondatával el is tűnt, mintha ott se lett volna.

John lihegve rontott be a Colttal a kezében. Tágra nyílt szemekkel nézett körbe, majd rám, és a kezemben lévő tőrre.

-          Mi történt?

-          Kellene egy új izzó...

Ha, tetszett, iratkozzatok fel, vagy írjatok egy rövid kis véleményt, ami nektek pár perc, és sor, de nekem hatalmas öröm.